"[…] mindenki tesz időnként rosszat, de ettől még nem vagyunk rossz emberek."
Ez a könyv szépen, lassan mar a szívedbe és a fájdalom, ami keletkezik szép történetként marad a szívedben. Nem akar nagy dolgokat bemutatni – egyszerűen elmesél két életet, két családtörténetet, amelyek közös szálakkal kapcsolódnak össze, és ettől válik igazán jó történetté.
Ruthie eltűnése az első pillanattól kezdve a történetben van velünk. Egy gyerek, aki nyomtalanul eltűnik, és egy testvér, aki egész életében cipeli a "mi lett volna, ha" terhét. Joe bűntudata, az indián család fájdalma és kiszolgáltatottsága elgondolkodtató. Ezzel párhuzamosan Norma története csendesebb, mégis nyugtalanító: egy látszólag biztonságos élet, amely mögött valami végig nem stimmel. Az álmai, az emlékei és a szülei viselkedése mind arra utalnak, hogy az igazságot elhallgatták előle.
A regény legnagyobb ereje az érzelmi finomságában rejlik. Nem ítélkezik, nem egyszerűsíti le a helyzeteket, hanem megmutatja, hogyan élnek tovább emberek egy döntés vagy egy veszteség árnyékában. Az identitás, a hovatartozás és a család kérdései végig ott vannak a sorok között, és olvasás közben szinte lehetetlen nem átérezni a szereplők fájdalmát.
Ez a történet megható, mégis gyönyörű bizonyítéka annak, hogy a szeretet – bármilyen torz formában is jelenjen meg – képes túlélni évtizedeket és titkokat.
Számomra az eddigi idei olvasmányok közül abszolút kiemelkedő olvasmány volt.
