A kortárs magyar science fiction az elmúlt években egyre bátrabban nyúl olyan témákhoz, amelyek nemcsak a jövőről, hanem nagyon is a jelenünkről szólnak. Markovics Botond új regénye, a Bionauták is ezek közé a művek közé tartozik: egyszerre monumentális űrkaland, lenyűgöző világépítés és nyugtalanító erkölcsi kérdéseket feszegető történet.
A regény középpontjában egy olyan elképzelés áll, amely első hallásra szinte felfoghatatlan. A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó, nem hold és nem aszteroida, hanem egy hatszáz kilométer átmérőjű élőlény. Az emberiség évtizedek óta ennek a különös organizmusnak a testéből termeli ki azokat az alapanyagokat, amelyekből luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek készülnek. Egy egész gazdasági birodalom épült erre a kitermelésre, miközben a világ kényelmesen elfogadta azt a hazugságot, hogy a karneusz nem érez, nem gondolkodik, nem szenved.
A történet azonban nem csupán erről a meghökkentő alapról szól. A fiatal Yis Venter és a legendás űrfelfedező, Julia Pollard menekülése fokozatosan egy sokkal nagyobb titok felé sodorja az olvasót. A húsvilág mélyén idegen szervek, különös ragadozók, eltűnt expedíciók és rejtett bázisok között olyan felfedezések várnak rájuk, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg mindazt, amit az emberiség saját magáról és a világegyetemről gondol.
A Bionauták egyszerre idézi meg a klasszikus felfedező sci-fik csodáját, a modern biológiai horror nyugtalanító atmoszféráját és a nagy űroperák léptékét. Mindezt sodró tempóval, filmszerű jelenetekkel és olyan részletgazdag világépítéssel, amely ritka a magyar fantasztikus irodalomban.
Interjúnkban Markovics Botonddal beszélgettünk arról, hogyan született meg ez a különleges univerzum, milyen tudományos és irodalmi inspirációk formálták a regényt, miért foglalkoztatja ennyire az ismeretlen felfedezése, és hogy a Bionauták valójában mennyit mesél rólunk, emberekről.