A kortárs magyar science fiction az elmúlt években egyre bátrabban nyúl olyan témákhoz, amelyek nemcsak a jövőről, hanem nagyon is a jelenünkről szólnak. Markovics Botond új regénye, a Bionauták is ezek közé a művek közé tartozik: egyszerre monumentális űrkaland, lenyűgöző világépítés és nyugtalanító erkölcsi kérdéseket feszegető történet.

A regény középpontjában egy olyan elképzelés áll, amely első hallásra szinte felfoghatatlan. A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó, nem hold és nem aszteroida, hanem egy hatszáz kilométer átmérőjű élőlény. Az emberiség évtizedek óta ennek a különös organizmusnak a testéből termeli ki azokat az alapanyagokat, amelyekből luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek készülnek. Egy egész gazdasági birodalom épült erre a kitermelésre, miközben a világ kényelmesen elfogadta azt a hazugságot, hogy a karneusz nem érez, nem gondolkodik, nem szenved.

A történet azonban nem csupán erről a meghökkentő alapról szól. A fiatal Yis Venter és a legendás űrfelfedező, Julia Pollard menekülése fokozatosan egy sokkal nagyobb titok felé sodorja az olvasót. A húsvilág mélyén idegen szervek, különös ragadozók, eltűnt expedíciók és rejtett bázisok között olyan felfedezések várnak rájuk, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg mindazt, amit az emberiség saját magáról és a világegyetemről gondol.

A Bionauták egyszerre idézi meg a klasszikus felfedező sci-fik csodáját, a modern biológiai horror nyugtalanító atmoszféráját és a nagy űroperák léptékét. Mindezt sodró tempóval, filmszerű jelenetekkel és olyan részletgazdag világépítéssel, amely ritka a magyar fantasztikus irodalomban.

Interjúnkban Markovics Botonddal beszélgettünk arról, hogyan született meg ez a különleges univerzum, milyen tudományos és irodalmi inspirációk formálták a regényt, miért foglalkoztatja ennyire az ismeretlen felfedezése, és hogy a Bionauták valójában mennyit mesél rólunk, emberekről.

Mikor döntötted el, hogy író szeretnél lenni? Volt olyan könyv vagy szerző, aki különösen inspirált? 

Ha jól emlékszem, olyan 14 éves lehettem, amikor egyszerre csak egészen kristálytisztán láttam magamat science fiction íróként. Így utólag visszagondolva, és ismerve az utat, ami ide vezetett, mindig meg is lepődöm, hogy abban a pillanatban ennyire egyértelműnek tűnt.

Még nyolc éves koromban kezdtem el írni, persze, ezek nem komolyan vehető írások voltak, de az egyértelmű volt, hogy nagyon szeretek történeteket mesélni. Aztán éveken át képregényeket rajzoltam, majd amikor 14 évesen rájöttem, hogy annyira nem rajzolok jól, és visszatértem az íráshoz, akkor éreztem, hogy ez számomra a tökéletes forma a történetekhez.

Kiskoromban Frank Herbert Dűne-ciklusa volt az elsődleges inspiráció, majd huszonévesen Dan Simmonstól a Hyperion és Orson Scott Cardtól a Végjáték. Viszont a mai napig újra és újra akadnak még szerencsére olyan könyvek, amelyek tanítanak valami újat az írásról.

A regényeidben gyakran jelennek meg mesterséges intelligenciával, technológiával és a jövő társadalmával kapcsolatos kérdések. Miért foglalkoztatnak ennyire ezek a témák? 

Egyszerűen csak érdekel a jövő, sőt, kiskorom óta érdekel, hogy hova tartunk, mi lesz 100, 200 vagy sok ezer év múlva az emberiséggel. Mi történne, ha léteznének tudatos mesterséges intelligenciák vagy milyen lesz az emberiség a távoli jövőben, létezhet-e élet más bolygókon és hasonlók. Ezek a science fiction alapvető kérdései is.

Mitől lesz szerinted hiteles egy science fiction történet? 

Ehhez szerintem az kell, hogy a történet a megfelelő arányban és hozzáértéssel keverje a valóságot és a fikciót, és az író el tudja hitetni, hogy az a világ, azok a szereplők, körülmények a regény keretei között megtörténhetnek. Talán a fikció és a valóság öszehangolása a legnehezebb, radásul ez egy egészen furcsa köztes állapot a realista irodalom és a tiszta fikciós irodalom közt.

Van olyan saját regényed, amelyre különösen büszke vagy? Miért éppen arra? 

Nincs ilyen, illetve valamilyen formában mindegyikre büszke vagyok. Igyekszem az ötleteim közül a legfurábbakat, legelszáltabbakat megírni. De egyébként a legbüszkébb mindig a legutolsóra szoktam lenni, mert az áll éppen hozzám érzelmileg még a legközelebb, és ez most a Bionauták, ami egy bolygónyi méretű idegen élőlény testében játszódik.

Milyen könyveket olvasol szívesen szabadidődben? Van olyan szerző, akit mindig szívesen ajánlasz? 

Olvasásnál igyekszem keverni mindenféle zsánert, műfajt, szóval, sci-fi, fantasy, szépirodalom, képregények és mangák egyaránt beleférnek.

Bevallom, látatlanban nem szeretek ajánlgatni, mert ahány olvasó, annyiféle ember, és amelyik könyv egy olvasónak nagyon tetszik, azt egy másik simán utálhatja. Úgyhogy ilyenkor óvatos kérdésekkel először az ajánlást kérő ízlését próbálom felmérni.

Azonban, ha valóban az én kedvenc könyveimre kíváncsi valaki, akkor a hírlevelemből ezt a bejegyzést tudom ajánlani, ebben vagy két tucatnyi kedvenc science fiction könyvről mesélek: https://markovicsbotond.substack.com/p/top15-kedvenc-science-fiction-regenyem

Min dolgozol jelenleg? Számíthatnak az olvasók új regényre a közeljövőben a Bionauták folytatásán kívül?

Épp a napokban fejeztük be a Bionauták folytatása, a Bionauták a végtelenben szerkesztését, úgyhogy rá is vetettem magam egy halom könyv és képregény olvasására, hogy ne a saját történetemmel legyen tele a fejem.

Szóval, jelenleg abban az izgalmas állapotban vagyok, hogy hagyom az agyamat szabadon kalandozni, és meglátom, hogy a kavargó ötletkezdeményekből melyik lesz az, amelyikhez a legnagyobb kedvem lesz. Van köztük, ami már olyan részletesen ki van dolgozva, hogy el is kezdhetném írni, van, amelyikhez még csak rendezetlen jegyzeteim vannak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki kerül ki győztesként.

A Bionauták messze több, mint egy látványos science fiction történet. Olyan regény, amely a grandiózus világépítés mögött végig az emberi természetet vizsgálja: azt, hogyan viszonyulunk az ismeretlenhez, milyen könnyen igazoljuk a saját érdekeinket, és meddig vagyunk hajlandók elhallgatni az igazságot, ha abból kényelmes életünk származik.

Köszönjük Markovics Botondnak az interjút, és kívánjuk, hogy a Bionauták minél több olvasót hívjon erre a különös, veszélyes és lenyűgöző utazásra – egy olyan világba, ahol talán nem az a legijesztőbb, hogy mit találunk az ismeretlen mélyén, hanem az, amit közben saját magunkról megtudunk.